A 26 éves luxusfeleség Vasvári Vivien ( luxus Vivi) modell karrierje után lakberendezéssel kezdett el foglalkozni. Jelenleg három vállalkozása is van. Időszakos modellfelkérései mellett egy luxus gyermekruha webshopot is üzemeltet. Úgy látszik a luxusfeleségek körében nagy népszerűségnek örvend a gyermekruha webshop. Hiszen Vivien mellett Dalmának is hasonló vállalkozása van.
kép: kep.cdn.indexvas.hu
Vivien nem mindig volt üzletasszony. Születése után szinte már egészen kicsi korától kezdve a sportok megszállottja volt. Imádott aerobikozni, majd ezt az úszás követte, végül pedig a síkfutás mellett tette le a voksát. Kitartósága és a sportba belefektetett idő és energia meghozta a gyümölcsét, hiszen magyar bajnoki címet kapott. Többször szerepelt a magyar válogatottban, a világbajnoki ranglistán pedig az 5. hely birtokosa volt. Megalapozott sportkarrierje szép jövővel kecsegtetett. Tehetségére egy amerikai egyetem is felfigyelt, de végül sem a szülők sem pedig az edző nem látta jónak, hogy pályafutását az egyetem színei alatt folytassa. Hihetetlen eredményeinek köszönhetően lehetősége adódott, hogy a 2008-as pekingi olimpián bezsebelje a várva várt dobogós helyezést, amit sajnos egy sérülése keresztbe húzott. A váratlan izomsérülése miatt 3 évet ki kellett hagynia, ami megbélyegezte sportkarrierjét.
kép: 24.p3k.hu
Ezt követően felköltözött Budapestre, ahol fogtechnikusi képzésre járt és modellkedett, majd elkezdett lakberendezéssel is foglalkozni. 23 éves korában pedig megszületett kislánya, Ariana. A lány apjával azóta már nincsenek együtt, Vivien elmondása alapján az orosz üzletembernek hasonlóan nehéz és karakteres személyisége volt, mint az övé, így nem nagyon fértek el egymást mellett. Jelenleg párjával, Fecsóval élnek egy budai luxus lakóparkban.
kép: nlc.p3k.hu
Úgy érzi, hogy Fecsóval végre megtalálta a boldogságot. Annak ellenére, hogy Vivi nagyon szókimondó és őszinte embernek vallja magát, párja jól tudja kezelni szeszélyes személyiségét. Lassan másfél éve élnek együtt budai lakásukban. Vivi, épp úgy mint a többi luxusfeleség imádja a drága cipőket és táskákat. Szereti, ha több millió forintot érő darabbal lepik meg, amire nem is egyszer volt már példa.
kép: nlc.p3k.hu
Vasvári Vivien sikeres karrierjét sportba vetett kitartó munkájának is köszönheti. Szerinte a rengeteg energia és kitartás, a törekvésre való hajlandóság alakított személyiségét ennyire akaratosra, ami a későbbi karrierjében is fontos szerepet játszott. Úgy gondolja, hogy ha nem lenne ilyen, akkor fele ennyit sem ért volna el az életben. És erre nagyon büszke, hiszen az egész életét saját maga építette fel, nem volt soha mögötte egy gazdag család. Önerőből érte el azokat a sikereket melyek egész életét végig kísérik.
kép: lokal-b.mmcd.hu
Így szórják a pénzt a Magyar celebek!
Amennyiben tetszett a cikk, oszd meg, hogy mások is örömüket leljék benne!