A sors fintora, hogy az egyik közösségi oldal pont az orrunk elé nyomta a hirdetést, melyben a Haraszthy Pincészetbe, hivatalosabb nevén a Haraszthy Vallejo Pincészetbe invitálnak, mely az etyeki Öreghegy lankáin található. Az interneten böngészve – épp megfelelő exkluzív ebéd helyszínt kerestünk annak reményében, hogy egy másik úticélunk felé tartva éhségünket csillapítsuk – találtunk rá erre az igazán egyedi stílusú gyöngyszemre.
Mivel célunk olyan helyszínek bemutatása, melyek a maguk nemében igazán különlegesek, így nem volt kérdés, hogy ezt nem hagyhatjuk ki, ide be kell néznünk.
Etyek határában, egy kis alsóbbrendű útra terelt a navigáció, melynek hangulata igazán magával ragadó volt. Éreztük, hogy jó helyen járunk.
A birtok főbejáratánál a személyzet egyik tagja várta az épp érkező vendégeket. Vidám és közvetlen stílusban tájékoztatott a borbirtok részleteiről, ami nemrég nyerte el jelenlegi kinézetét. Az étterem felújításon esett át, és a tulajdonos egy argentín származású úriember, Carlos Coelho, aki 1996-ban alapította a borbirtokot és azóta folyamatosan fejleszti. Perfecto! 🙂
Rajongásunk a latin életérzés és -stílus iránt ismét beigazolódott, mivel tudat alatt sikerült kiválasztanunk a környék és talán az ország egyetlen ilyen jellegű éttermét és borbirtokát. Az első csillagot már meg is kapta tőlünk a birtok, pedig még be sem léptünk a kapuján.
Matador étterem
Az étterembe betérve ismét kedves személyzettel találkoztunk, akik szívélyesen fogadva welcome borral kínáltak minket, melyet mi választhattunk ki. Tájékoztattak a lehetőségekről, mely szerint egy exkluzív ebéden kívül lehetőségünk van egyéni bortúrát tenni (3 féle bortúra áll az érdeklődők rendelkezésére), vagy éppen a medence partján heverészni, miközben minden kivánságunkat lesik és teljesítik. Igazán tetszetős, hogy több szolgáltatással is várják az érdeklődőket, így ezzel egy újabb plusz pontot szereztek tőlünk!
Miután kiválasztottuk, melyik asztalnál szeretnénk elfogyasztani a prémium alapanyagokból készült ebédünket, részletesen tájékoztattak az egyes ételekről, majd leadtuk a rendelésünket. Ezután egy hangulatos asztalnál ülve vártuk az ebédünket egy üveg bor társaságában, miközben a kellemes etyeki szellő járta át a helyiséget. Kiderült, hogy pár asztallal odébb maga az argentin tulajdonos, Carlos ebédel. Elsőre is nagyon szimpatikus benyomást keltett és látszott rajta a külföldi mentalitás, életfelfogás. Ez csak fokozódott, amikor a ház ajándékaként egy speciális argentin előétellel kedveskedett nekünk a birtok tulajdonosa.
Amíg a frissen készülő előételre vártunk és a borunkat ízlelgettük begurult a kapu elé egy hófehér Rolls-Royce, ami ismét a prémium életérzést fokozta, az amúgy is káprázatos helyszín mellett. A fantasztikus előételt követően, mellyel már szinte jól is laktunk, következett az isteni finom steak, melyet a pincér javaslatára közepesen átsütve kértünk. Forró vaslapon szervírozták ki a steaket, a tál továbbá sült zöldségeket is tartalmazott. A forró vaslapnak köszönhetően a steaket és zöldségeket is ízlés szerint tudtuk elkészíteni, ha szükségét éreztük. Nem bántuk meg a választást, egyszerűen ínycsiklandozó volt minden!
Kellemes meglepetésünkre a tulajdonos saját maga jött oda az asztalunkhoz és kérdezte meg, hogy ízlett az étel és jól érezzük-e magunkat! Újabb plusz pont Carlos-nak, a Haraszthy Pincészet tulajdonosának!
Eljött a siesta ideje!
Természetesen ebédelni érkeztünk, ettől függetlenül felmértük a birtok és a medence kínálta lehetőségeket is. 😉 Ezért ebéd után a medence mellett elhelyezett székeken pihentünk meg és fogyasztottuk el borunkat, majd a kávénkat, élveztük a napsütést, a víz csobogását, beszélgettünk, illetve figyeltük a közben érkező többi társaságot. Látszott, hogy van, aki nem először jár itt, visszatérő vendég.
A birtokhoz a borászaton kívül nemcsak a Matador étterem, és a medence tartozik, hanem egy kültéri jacuzzi és szauna is helyet kapott, melyet hűvösebb időben maga a tulajdonos is előszeretettel használ. Továbbá egy kisebb szabadtéri előadótér, az Amfiteátrum is kialakításra került.
A panoráma és a kialakított környezet a medencével és a nyitott, tágas étteremmel egy teljesen más világba repített minket, sikerült igazán kikapcsolódni.
Rengeteg pozitív élmény ért minket a Haraszthy Pincészet borbirtokán. A kedves kiszolgálás és az argentin életérzés teljesen magával ragadott, így biztosan állíthatjuk, hogy még idén visszatérünk, akár nagyobb társasággal egy hatalmas medencés rendezvény keretében.
Nálunk elnyerte a maximális 5 csillagot!!! Ajánljuk fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, akik valami igazán különlegesre vágynak!
Gracias Haraszthy Pincészet! 🙂
Egyedi életérzéshez egyedi ruha passzol! Segítünk ebben is! Katt ide!
Amennyiben tetszett a cikk, oszd meg, hogy mások is örömüket leljék benne!