Vagyonokat lehet csinálni a tőzsdén, de ehhez tudni kell, hogy mikor mihez nyúlunk. A NASDAQ: NFLX – Netflix részvénye éppen ilyen. Az tény, hogy a rengeteg cég részvényei közül csak kevés tud a sokszorosára emelkedni, éppen ezért nem árt a körültekintő befektetés, mert a bukás veszélye is benne rejlik ezekben az ügyletekben.
Minden akkor kezdődött, amikor még a Blockbuster film és videójáték kölcsönző uralkodott. A Netflix társalapítói, Reed Hastings és Marc Randolph arra gondolt, hogy miért is ne lehetne postai útón lebonyolítani a kölcsönzési folyamatot és megalapították a Netflix-et.
1997-ben debütáltak és a következő évben máris online, a Netflix.com-on folytatták. Ezt követően jött 1999-ben a DVD mail előfizetési szolgáltatásuk.
2002. május 23-án indult meg a Netflix részvényeinek kereskedése a Nasdaq-on. Részvényeit először 15 amerikai dolláron értékesítették a nyilvános bevezetési szakaszban (IPO). A következő hónapokban a Netflix IPO részvény részvény ára kevesebb mint a felére csökkent, ugyanakkor az előfizetői bázisa elérte az 1 milliót, majd 2006-ban az 5 milliót. A részvény ára folyamatos emelkedésbe kezdett.
2007-ben a Netflix megtette azt az innovatív lépést, hogy lehetőséget kínált tagjainak filmek és műsorok interneten keresztüli megtekintésére. Hastings hamar rájött, hogy a streaming a szórakoztatóipar jövőjét képviseli.
2011-ben Hastings meghozta a vitatott döntést, hogy elválasztja a Netflix DVD üzletágát a streaming szolgáltatástól. Ekkor a tagok nemtetszésüknek adtak hangot, így Hastings visszalépett az elhatározásától. Ennek ellenére a Netflix továbbra is a streaming jövőjére összpontosított. A lépés előreláthatónak bizonyult – a Netflix streaming szolgáltatása gyorsan növekedett, miközben elűzte az előfizetőket a hagyományos kábeliparból.
2016-ban a Netflix streaming nyeresége felgyorsult, amikor 130 országra bővült. A streaming sztár nemzetközi terjeszkedése elősegítette, hogy tagsági bázisa több mint 100 millió előfizetőre robbanjon 2017-ben.
Ma a Netflix streaming szolgáltatása több mint 30 nyelven és 190 országban érhető el. Globális tagsági bázisa jelenleg megdöbbentő 195 millió ember.
Életre szóló nyereség a hosszútávon gondolkodó részvényesek számára
A 2002-es tőzsdei bevezetés óta a Netflix kétszer osztotta fel részvényeit. Az első egy 2 az 1-ért részvényosztás volt, amely 2004-ben történt. A második egy 7 az 1-ért történő részvényosztás volt 2015-ben. Így ha valaki megvásárolta a Netflix részvényeinek 1 darab részvényét az IPO napján, és tartotta azt eddig, akkor 14 részvénye lenne ma.
Ha ehelyett úgy gondolkodunk, hogy 1000 USD értékű részvényt vásárolt valaki, akkor az akkor nagyjából 66 részvényt jelentett a Netflix tőzsdei bevezetése idején. A Netflix részvényeinek felosztása után 924 részvényt birtokolna. A részvény jelenlegi részvényenkénti ára 628 amerikai dollár (2021.10.15.-i adat), így ezek a részvények több mint 580 000 dollárt érnének ma.
Ez egész jó teljesítmény ahhoz képest, hogy egy kis DVD-kölcsönző cégként indult az elképzelés.
Amennyiben tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal, hogy Ők is gyarapíthassák vagyonukat!